Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2018

Esélyünk a bajnokságban...

Kép
A Liverpool FC a Klopp korszak kezdete óta folyamatos fejlődésben van. Bár az első két évben konkrét elvárások nem hagzottak el, de kimondatlanul is az első teljes idényében a BL indulást jelentő 4.-ik hely elérése volt a cél, a másodikban az, hogy stabilizálja a helyét az első 4 helyezet között és a BL-ben is tisztességesen helytállva, lehetőleg jusson túl a csoport körön, a kieséses szakaszba. Na most ez igy leírva, olyan mintha mindkét idényben egyformán, egyenletes irányú fejlődést mutatva, teljesitette volna a meghatározott célkitűzését a csapat. Pedig ez nagyon nem igy van, a két idény között szakadéknyi külö nbség tátong és bármilyen furcsa is, de ez nagyban befolyásolja a mostani szezonunkat. Jürgen Klopp első teljes idényében, rettentően hullámzó játékkal, csak az utolsó fordulóban aratott győzelemünknek köszönhetően sikerült elérni a 4.helyet, egyetlen pontal megelőzve az Arsenalt. Tehát éppen, hogy teljesítetük a kitűzött célunkat, ellenben a következőben, minden várakozást

A LIVERPOOLI PARADOXON

Kép
Két lélegzetvételnyi Prológus egyetlen mondat elé... 1.➡️ Rossz kedvünk tele.. Nekem azért fájt rohadtúl a Zvezda elleni vereség, mert az a játék, amivel kikaptunk az nem a mi játékunk volt. Közelében sem volt annak, amit megszoktunk az elmúlt évben a csapatunktól. Ilyen semmilyen játékkal jobban fáj a vereség, sőt ilyen reménytelen játékkal még egy óriási mákkal kiszenvedett gyözelem se okozna igazi örömöt... Emlékszem az elmult 2 évben amikor nem volt szerencsénk és hiába játszottunk jól mégis kikaptunk, akkor azzal vigasztaltuk magunkat, hogy inkább ilyen szemre egyre tetszetősebb játékkal kapjunk ki, mint olyan botrány fos, élvezhetetlen játékkal nyerjünk, óriási mákkal 1-0-ra mint a tróger MU szokott. Mert büszkék voltunk rá, hogy nekünk meg van a stilusunk nincs szükségünk bírói segédlettel, "semmire befújt" tizenegyesekkel szenvedve gyüjteni a pontokat. Ugy voltunk vele, hogy szépen játszunk, szépen halunk meg, lehet minket szeretni, vagy utálni, de legalább mi vagyun