Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2019

Az LFC rekord összeget kér a mez szállítójától

Kép
A Liverpool jelenlegi megállapodása az NB-vel a 2015/16-os idényben köttetett, (előtte 2012/13 tól a leányvállalatukkal voltunk szerződésben) aminek értelmében a New Balance évente 45 millió fontot fizet a klubnak és a 2019/20-as idény végén jár le. Igy 2019-ben aktuálissá válik, hogy új szerzödést kössön a klub a jelentkező sportszer gyártókkal.  Az is biztos már, hogy az eltökéltségéről híres Billy Hogan ügyvezető igazgató fogja vezetni a klub üzleti tárgyalásait az új mez szponzorációról. Először a New Balance-al fognak megbeszéléseket folytatni a szponzoráció lehetséges folytatásának az anyagi feltételeiről. Ez után Bill Hogan testülete meghallgatja a többi jelentkező beszállító ajánlatát is. Eddig az Adidas, a Nike és a Puma jelezte, hogy részt kíván venni a mez beszállítók számára kiírt verseny tenderben. A kiszivárgott hírek szerint igen csak mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak a cégnek amelyik meg akarja nyerni ezt a tendert. Pláne azok után, hogy a múlt évben volt a legmagas